Nemzetközivé vált a 24 órás hackerverseny

Farkas Miklós, 2010. november 21. 08:56

A kancellar.hu és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közös rendezésében immár negyedik alkalommal kerül sor a 24 órás hackerversenyre. Idén először hirdették meg nemzetközi rendezvényként az eseményt.

A határainkon túliak befogadását is lehetővé tevő versenyen való részvétel egyetlen feltétele, hogy a diákcsapatok tagjainak - bárhonnan érkeznek is a világból - személyesen jelen kell lennie 2010. december 3-án 14.00-kor a verseny helyszínén, az ELTE Lágymányosi Campus Déli épületében. A tét idén is egymillió forint, azaz kb. 3700 euró lesz.

A verseny célja, hogy a hallgatókat megismertesse az IT biztonság olyan problémáival, kihívásaival és technikáival, amelyekkel felhasználóként, vagy IT biztonsági szakemberekként naponta találkozhatnak jövőben. A résztvevőknek való életből kiragadott, komoly kihívást jelentő, izgalmas problémákra kell megoldásokat készíteniük, széles körben ismert algoritmusokat és kódokat kell optimalizálniuk és testre szabniuk, amelyek a biztonsági programozás mellett a hacker technikákat is érintik.

Az eddigi versenyeken a csapatoknak három feladatot kellett megoldaniuk, idén a szervezők szakítottak a hagyományokkal és öt megoldandó problémát állítanak a versenyzők elé. A több feladat egyben nagyobb szabadságot is jelent, nincs sorrendiség, s a témák nagyon különbözőek lesznek, a csapatok maguk döntik el, melyik áll személyiségükhöz, kompetenciájukhoz, kreativitásukhoz a legközelebb. Az egyik feladat megalkotásában idén is - a már angol nyelven is olvasható - PET Portál & Blog segített, s a feladat a privátszférát Erősítő Technológiák (Privacy Enhancing Technologies), vagyis a PET-ek témakörével lesz kapcsolatos.

A verseny végén a megszerzett összesített pontszám a döntő. A szabályok nem változtak, bármilyen segédeszköz használható a megoldás eléréséhez, csakúgy, mint a gyakorlati életben. A rendelkezésre álló idő viszont limitált, a problémák megoldására összesen 24 órájuk van a versenyzőknek!
 

Kiemelt hír

Csúcsot döntve telefonáltunk és interneteztünk a járvány második hulláma alatt

A belföldi negyedéves mobilinternet-forgalom 2020 végén túllépte a 126 millió GByte-ot, miközben egy évvel korábban még a 100 millió GByte-ot sem érte el – derül ki a mobiltelefon-, a mobilinternet- és a mobil M2M-szolgáltatások főbb mutatóinak alakulását tartalmazó legfrissebb mobilpiaci jelentésből, amelyet tegnap tett közzé a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A hazai telefonhívások forgalma egy év alatt 18 százalékos emelkedéssel 7,1 milliárd percre nőtt 2020 utolsó negyedévére az előző év azonos időszakához képest.

2021. május 7. 09:55

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

InnoMax Klub: találkoztunk a felhők felett

Az Invitel soron következő üzleti klubjábnak témája a cloud computing, kiemelten annak a kis- és középvállalkozások napi üzletmenetében történő gyakorlati alkalmazása volt. Emellett a szemüveg nélküli 3D-s televíziózás magyar fejlesztésű, világújdonságnak számító innovációját is bemutatták.

2011. szeptember 25. 18:51

Ezüstérmes a magyar hackercsapat a cyber olimpián

Második helyezést ért el a magyar etikus hackerből álló csapat az EC-Council által szervezett CyberLympics világverseny európai döntőjén szombaton a Hacktivity-n (Kelet-Közép-Európa legnagyobb hackerkonferenciáján). A világ első, az ENSZ cyber biztonsági szervezete (IMPACT) által támogatott nemzetközi  etikus hack bajnoksága kétfordulós, most régiós döntők zajlanak világszerte, s mindenhonnan az első két csapat jut tovább Amerikába a 2012-ben megrendezésre kerülő világdöntőre.

2011. szeptember 25. 18:43

Kovács Attila-díj 2011

Szeptember 30-ig várja a jelöléseket az Az év informatikai újságírója címre a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége és az Informatika a Társadalomért Egyesület. A díj az idei évtől a közelmúltban elhunyt kiváló újságíró, Kovács Attila nevét viseli.

2011. szeptember 25. 18:33

Nagy érdeklődés kísérte és világrekord is született az első Tudományok Hídján

Hagyományteremtő szándékkal indult útnak Tudományok Hídja néven 2011. szeptember 17-én a Lánchídon és a Széchenyi téren idén első alkalommal megrendezett  nagyszabású tudománynépszerűsítő esemény. Elsődleges célja, hogy szimbolikusan áthidalja a tudományos szakemberek és tudományos képzettséggel nem rendelkezők közti szakadékot, valamint mindenki számára ízelítőt nyújtson a tudományos kultúrából. A rendezvény az ifjúság tudomány iránti kíváncsiságának felkeltését is szolgálta, akiknek a jövőben kulcsfontosságú szerepük lesz a sikeres és versenyképes Magyarország megteremtésében.

2011. szeptember 19. 17:46

Az IKT szektor lehetőségei a recesszióban

Bár a recesszió az IKT cégeket sem hagyta érintetlenül, az innovatív ötletekkel rendelkező cégek továbbfejlődésükhöz számíthatnak a kockázati tőkére – hangzott el a 2011. évi MENTA egyik fontos megállapítása. Többek között erről is hallgathattak hasznos előadásokat a résztvevők. Az IVSZ hagyományos menedzserkonferenciáján a piac, a technológia és a humánerőforrás menedzsment fontos kérdéseit tárgyalta meg a közel háromszáz résztvevő.  Bejelentették az első IVSZ Védjegy minősítést elnyert cégeket is.

2011. szeptember 18. 18:47

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

legfrissebb programok

Outlook CalDav Synchronizer 4.1.0

Ingyenes Outlook plugin, amely szinkronizálja az eseményeket, a feladatokat és a kapcsolatokat az Outlook és a Google, a SOGo, a Nextcloud, a Horde vagy bármely más CalDAV vagy CardDAV szerver között. A támogatott Outlook verziók: 2007 / 2010 / 2013 / 2016 / 2019.

2021. május 15. 15:31

NetworkTrafficView 2.40

A NetworkTrafficView olyan hálózati felügyeleti eszköz, amely rögzíti a csomagok átjutását a hálózati adapteren, és általános statisztikákat jelenít meg a hálózat forgalmáról.

2021. május 15. 15:28

Exif Pilot 6.2.1

Az egyszerűen használható Exif Pilot programmal lehetőségünk van az EXIF, EXIF ​​GPS, IPTC és XMP adatok beolvasására és azok utólagos módosítására is. Támogatott formátumok: JPEG, TIFF, PNG, DNG, NEF, PEF, CR2, CRW, JP2, ORF, SRW, ARW, SR2 és PSD - metaadatok olvasása, szerkesztése és létrehozása. A RAW formátumokat, beleértve az MRW, RW2, PGF, EPS és RAF - csak olvasni lehet.

2021. május 14. 17:16