A j√∂vŇĎ magyar hightech vil√°gsikereire vad√°sznak

√Ėt√∂dik alkalommal rendezi meg az MMKlaszter a Magyar Innov√°ci√≥s TechShow-t

2013. június 11-én a Mobilitás és Multimédia Klaszter ötödik alkalommal rendezi meg az ország egyik legfontosabb IT eseményét, a Magyar Innovációs TechShow-t. A rendezvény célja a magyarországi digitális ipar legújabb, legizgalmasabb, már kézzelfogható eredményeinek felvonultatása a szakmai és laikus közönség, illetve a hazai és nemzetközi befektetŇĎk elŇĎtt.

A korábbi évek hagyományait követve az MMKlaszter 2013-ban is nyílt pályázatot hirdet Magyarország leginnovatívabb IT vállalkozásai számára. A független szakmai zsŇĪri által legjobbnak ítélt 18 pályázó az ország egyik legrangosabb eseményén, az idén jubiláló Magyar Innovációs TechShow-n (illetve angol nevének rövidítésével a HITS-en) mutathatja be fejlesztését június 11-én Budapesten, az Akvárium Klubban.



A közép-magyarországi startup és IKT ökoszisztémát összefogó MMKlaszter által szervezett pályázatra 2013. május 13-ig lehet nevezni. Olyan vállalkozások jelentkezését várják, amelyek nemzetközi szintŇĪ infokommunikációs technológiára épülŇĎ projektjüket az elmúlt 3 éven belül fejlesztették ki. A TechShow a nemzetközi trendekhez illeszkedve többek között a 3D nyomtatásra, M2M (machine to machine) kommunikációra, az adatkezelés-adatbiztonság területére, a mobil alkalmazásfejlesztésben rejlŇĎ lehetŇĎségekre, valamint az IT a biotechnológiában betöltött szerepére fókuszál – emiatt a pályázaton induló cégeknek is érdemes ezekre a területekre koncentrálniuk.

“Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a hazai IKT szcéna azon kevés szektor egyike, amely a makroszintŇĪ nehézségek ellenére képes volt nemzetközi sikertörténeteket is generálni. Ahhoz azonban, hogy ne egyedi sztorikról, hanem masszív tendenciáról beszélhessünk, folyamatos utánpótlásra van szükség – ennek elŇĎsegítése a TechShow elsŇĎszámú küldetése. – mondta el Málnay Barnabás, az MMKlaszter vezetŇĎje.

Az idei TechShow különlegessége, hogy az esemény egyben a Design Terminal és a FreeDee Printing Solutions által szervezett több napos 3D Printing Show szakmai nyitónapja lesz, illetve a Magyar Innovációs Szövetség éves Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyének zárórendezvényének második napjával is összekapcsolódik. Emellett a helyszín tŇĎszomszédságában egyidŇĎben zajlik majd a világ legrangosabb mérnök-konferenciájaként számon tartott IEEE ICC, amelynek köszönhetŇĎen számottevŇĎ nemzetközi érdeklŇĎdésre számítanak eseményükön a TechShow szervezŇĎk.

A hivatalos versenyfelhívás az MMKlaszter honlapján olvasható el, a nevezési ŇĪrlap ugyanerrŇĎl az oldalról tölthetŇĎ le.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció