Megkezdte működését a FutureZone
2010. július 1.
Június 30-án megnyílt a Magyar Telekom és a Cisco innovációs központja, amelynek létrehozását ez év márciusában jelentette be a két vállalat. A FutureZone nevű központ a Magyar Telekom Csoporthoz tartozó KFKI Rendszerintegrációs Zrt. telephelyén található. A Cisco legújabb technológiáin alapuló fejlesztési centrum kiemelten a különböző technológiák integrációjával új, innovatív, és egyben piacképes megoldások és szolgáltatások létrehozását célozza.
A FutureZone a Magyar Telekomon és a KFKI Zrt.-n belüli, a vállalati ügyfélkör számára folytatott, Cisco technológián alapuló innovációs tevékenységeket fogja össze mind a helyszín, mind az alkalmazott technológiák tekintetében. Az egyes fejlesztési projektekre teamek alakulnak, amelyekben a Cisco szakértői is részt vesznek. A szakmai konzultációkhoz rendelkezésre álló Cisco Telepresence virtuális tárgyaló révén a központ munkatársai közvetlen kapcsolatba léphetnek a világ több száz Cisco irodájával és az ott dolgozó szakértőkkel.
A fejlesztési központ a Cisco Gold valamint Cisco TelePresence Authorized Technology Provider partneri minősítéssel rendelkező KFKI Zrt. budapesti épületében, a Hun utcában kapott helyet. A központban folyó munkára épülő első szolgáltatások a Magyar Telekom várakozásai szerint még az idei évben megjelenhetnek a piacon.
A fejlesztések többek közt átfogóan foglalkoznak a felhő (cloud) környezetben megvalósított egységes kommunikáció, videokommunikáció, telepresence és HD videorendszerek integrálásával, az adatszivárgással és az IT biztonsággal, az egységes mobilkommunikációval, az otthoni munka támogatásával, az IP alapú megfigyelési rendszerekkel, továbbá az egységes kommunikációs rendszerek (UC) és menedzselési modellek kidolgozásának kutatási területeivel.
Az egyik kiemelt projekt célja, hogy a Cisco UCS (Unified Computing Systems, egységes adatközponti megoldás) technológiájára alapozva egységes, az eddigieknél is energiatakarékosabb rendszerekbe foglalják a szervereket, a hálózatot, a tárolóegységeket és a virtuális erőforrásokat. Egy másik programban feltérképezik a Telepresence megbeszélések közvetítési lehetőségeit az iPhone és a Digital Media Signage eszközökre. Tesztelik továbbá a globális, nyílt kommunikációs rendszerekkel való együttműködési lehetőségeket vállalati környezetben. Az internetről érkező fenyegetéseket blokkoló Cisco IronPort biztonsági megoldásához is új, innovatív szolgáltatásokat terveznek fejleszteni a központ szakértői.
A felhasználók körében egyre nagyobb az igény a modern IP kamerás technológiák iránt. A FutureZone-ban ezeket a széles látószögű optikákat, a részletgazdag, nagy felbontású képeket biztosító kamera-technológiákat is tovább tesztelik.
Papp István, a T-System ügyvezetője, a FutureZone projektjei alapján abban bízik, hogy még az idén több olyan újítással jelenhetnek meg a hazai piacon, amelyek alkalmazásával a vállalatok a legmodernebb, és legköltséghatékonyabb hálózati megoldások előnyeit élvezhetik a mindennapokban. Míg György László, a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a két vállalat hosszú távra tervez a FutureZone Innovációs Központtal, amelyben koncentrálódó tudásbázisból merítve, folyamatosan elérhetőek lesznek a műszaki és üzleti szempontból is legelőnyösebbnek számító technológiák és az ezeken alapuló szolgáltatások.
Kapcsolódó cikkek
- MT: Felhő alapú mobil alkalmazás készítő KKV-knak
- Rózsa Iván lesz a Magyar Telekom kommunikációs igazgatója
- Az iPhone 5, a retina kijelzős iPad és az iPad mini már használható a T-Mobile LTE hálózatán
- Negyedik generációs iPad a Magyar Telekomnál!
- iPad tabletek a Telekomnál
- BeeSmarter – 24 órás Mobil Programozó Csapatverseny
- Nem ismerik a KKV-k a felhőt
- Három éves Esélyegyenlőségi Tervet fogadott el a Magyar Telekom
- Magyar Telekom: Több mint hatmillió forint adomány az SOS Gyermekfalunak
- Ismét nemzetközi fenntarthatósági indexben a Magyar Telekom