Munkaszervezés zöld szemmel
2009. június 17.
A virtuális adminisztráció megvalósításával és a távmunka rendszerének kiépítésével a vállalatok versenyképessége jelentősen növelhető, a költségeik redukálódnak és a környezetszennyező tevékenységük is csökkenthető.
A Magyar Telekom csoporthoz tartozó KFKI zRt. szakértői kézzel fogható példákkal igazolták, hogyan teljesíthetőek vállalati célok a környezetvédelmi szempontok maximális figyelembevétele mellett.
Egyszrű módszerekkel a vállalatok is komolyan hozzá tudnak járulni a környezet védelméhez és ezzel együtt költségeik lefaragásához az infokommunikációs technológiák használatával. Szomolányi Katalin, a KFKI zRt. munkatársa a közelmúltban megrendezett környezetvédelmi konferencián hangsúlyozta, hogy az olyan ICT megoldások alkalmazásával, mint az online konferenciák szervezése, vagy a virtuális adminisztráció megvalósítása jelentősen csökkenthető a légkörbe kerülő szén-dioxid mennyisége. A szakértő szerint, ha egy átlagos, kis létszámú üzleti konferenciát veszünk alapul és a hagyományos, helyszínre utazással járó esemény helyett, virtuális, online konferenciát rendezünk, akkor a résztvevők különböző helyekről való bekapcsolásával máris több millió tonna CO2-től mentesíthetjük a környezetet.
Hasonló pénzügyi megtakarításokat eredményez, és környezetvédelmi célokat szolgál a virtuális üzenetküldő, a hangposta szolgáltatás, az online számlázás és az elektronikus papír használata. A jövőben mindenképpen változások várhatók ezen a területen. Az Európai Unió E-stratégiájának előrejelzése szerint, a tagállamok az ICT megoldásoknak köszönhetően 2010-re, éves szinten 50 millió tonnával akarják redukálni a levegőbe jutó szén-dioxid szintjét.
A környezetvédelem mellett az infokommunikációs technológiák üzembe állításának fontos előnye az is, hogy felszabadítja a munkavállalót a helyhez kötöttségétől. Zsámboki Tibor, a KFKI Rendszerintegrációs zRt. senior termék konzulense a Hatékony munkavégzés szabadon című előadásában Nicholas Stern, a Világbank korábbi vezető közgazdászának jelentésére hivatkozva megállapította: „Ha az EU-ban a munkavállalók tíz százaléka hetente pár napot távmunkában, például otthonról dolgozhatna, akkor 22,19 millió tonna szén-dioxidtól mentesülne a környezetünk.”
A vállalaton belül a távmunka rendszerének kialakítása cseppet sem költségesebb beruházás, mint az irodai környezet kialakítása. Sokan ugyanis azért járnak be a munkahelyükre, mert a feladataik elvégzéshez elengedhetetlen eszközök, infrastruktúra ott áll rendelkezésükre. Naponta több kilométert utaznak, ahelyett, hogy a munkavégzéshez szükséges környezetet „vinnénk a közelükbe”. Ez utóbbi esetében ugyanis jelentős, érzékelhető változást tapasztalnánk már a közlekedésben is. Azzal, hogy a reggeli csúcsban kevesebben ülnek autóba a munkavállaló és a környezet egyaránt nyer. Előbbi spórol az üzemanyagon, a bioszféra pedig mentesül a káros anyagok egy részétől. A távmunkával a munkáltató is jól jár, mert csökkenek működési költségei és a munka hatékonyságát is növelheti azzal, hogy az utazásból megspórolt időt is munkára tudja fordítani az alkalmazott.
Kapcsolódó cikkek
- LG: arccal a környezetvédelem felé
- Az energiatakarékosságra összpontosít az új Bluetooth szabvány
- Fekete színű zöld mobil a T-Mobile-nál
- Megújuló energiákra épül az Alcatel-Lucent nyertes pályázata
- Öko-billentyűzet a Fujitsutól
- Két és fél milliárd PC kerülhet szemétre a lusta szoftverfejlesztők miatt
- 19 tonna e-hulladékot gyűjtött a Pannon
- Környezetvédelmi projekt LLP rendszerekkel
- Környezettudatos nyomtatógyártás az OKI-nál
- A Green Touch kezdeményezéssel zöld útra lépett a kommunikáció


