Visszavásárolnák a Skype-ot az alapítók

A New York Times legfrissebb számában az olvasható, hogy a Skype alapítói tárgyalásokat folytatnak a cég jelenlegi tulajdonosával annak visszavásárlásáról.

A neves amerikai lap úgy értesült, hogy Niklas Zennström és Janus Friis komoly befektetŇĎkkel a hátuk mögött ajánlatot tett a VoIP cégre. A kiszivárgott információk szerint a két vállalkozó a vételárként megállapított 2 milliárd dollár felét azonnal kifizetné, míg a maradék 1 milliárd elŇĎteremtésére haladékot kapna az aukciós portáltól. A több mint 400 milliós felhasználói táborral rendelkezŇĎ Skype az utolsó negyedévben 145 millió dollár forgalmat bonyolított, ám az eBay ezzel az eredménnyel egyáltalán nincs megelégedve. A cég elsŇĎ embere John Donahoe már januárban kijelentette, hogy szívesen megválna a 3.1 milliárdért megszerzett, rossz befektetésnek bizonyuló, nagy nyŇĪgnek számító internetes telefonszolgáltatótól. Úgy tŇĪnik, hogy az ötlet megálmodói, a vállalkozás egykori alapítói annyira ragaszkodnak VoIP-teremtményükhöz, hogy készek újból átvenni a gyámságot egyszülött gyermekük, a Skype fölött, az aukciós portál pedig szíves-örömest megválna mostoha fiától.
Hogy a tárgyalások milyen stádiumban járnak, azt még nem lehet tudni. Az eBay jelen pillanatban 1,7 milliárdra becsüli a Skype valódi értékét.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció