Lez√°rult a Nextent adatelemzŇĎ versenye

November 15-én lezárult a Nextent Informatika Zrt. és a Budapest Data Projects Meetup közösség által közösen szervezett CETLI adatelemzŇĎ verseny. A verseny a http://datapallet.io oldalon került lebonyolításra, a Nextent adatdonorként és támogatóként vett részt a lebonyolításban. A két hónapig tartó verseny során a 20 regisztrált csapattól összesen több mint 400 feladatmegoldás érkezett.

Az adatelemzŇĎ versenyzŇĎk két kategóriában mérhették össze tudásukat. A ’’Task 1’’ egy predikciós feladat volt, ahol a bevásárlólistákról véletlenszerŇĪen eltávolított elemeket kellett kitalálniuk a versenyzŇĎknek, a korábbi bevásárlási szokások alapján. A megoldások egy mérŇĎszám alapján lettek sorbarendezve, tehát az nyert, aki a legjobban meg tudta közelíteni a valóságot, egy objektív mérŇĎszám alapján.

 

A ’’Task 2’’ lehetŇĎséget biztosított egy kötetlen kutatási téma bemutatására. Jobbnál jobb megoldások születtek, így a szakmai zsŇĪrinek komoly fejtörést okozott a nyertesek kiválasztása. "Magas színvonalú pályamŇĪveket kaptunk, ami visszaigazolta számunkra, hogy mennyi lehetŇĎség rejlik a bevásárlási szokásokhoz kapcsolódó adatok elemzésében. Hatalmas kreativitásról és üzleties gondolkodásról tettek tanúbizonyságot a versenyzŇĎk."- mondta Szendi-Varga János, a Nextent innovációs vezetŇĎje.

 

"Fantasztikus volt látni, hogy mennyi résztvevŇĎ jelentkezett a meghirdetett adatelemzŇĎ versenyre. Egy ilyen versenyen való részvétel a szakmai kihívások mellett komoly közösségformáló erŇĎvel is bír, és kiválóan alkalmas a kapcsolatépítésre." - nyilatkozta Adorján Gábor, a Nextent BI üzletágvezetŇĎje.

 

A nyerteseket a szervezŇĎk a helyszínen értékes nyereményekkel jutalmazzák és az eseményen hallhatóak lesznek a nyertesek adatelemzési megoldásai is.

 

A kihívás eredményei a két kategóriában:

Task 1 nyertesei:

  1. Merula: Serény András
  2. Brewster Analytics: Fülöp GergŇĎ és Varga Szabolcs
  3. Dinnyésbácsi: Harangozó Péter

 

Task 2 nyertesei:

  1. Degrees of Freedom: Ilyés Virág, Molnár Péter, Boza István, Szabó Tibor
  2. Vilisics Magdolna
  3. Hasza Aletta

 

A verseny díjkiosztójára és a gyŇĎztes prezentációk bemutatására 2016. december 1-jén 18:00 órakor kerül sor a Mosaik-ban (1136 Budapest, Pannónia utca 32.), melyre a szervezŇĎk minden érdeklŇĎdŇĎt szeretettel várnak!

 

A díjkiosztón való részvétel ingyenes, de a helyek limitált száma miatt regisztrációhoz kötött. A díjkiosztóval kapcsolatos további információ az alábbi linken található!

https://www.meetup.com/Budapest-Data-Projects-Meetup/events/235481867/ 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció