Startupok √©s nagyv√°llalatok: egy√ľtt sikeresebbek

A friss ötlet, agilitás és az innovációban testet öltŇĎ tudás társul a sokévtizedes szakértelemmel, tapasztalattal, technológiai háttérrel, értékesítési kompetenciákkal, partneri hálózattal és erŇĎs pénzügyi háttérrel. Így támogatja egymást startup és nagyvállalat, amely együttmŇĪködésére egyre több a példa itthon és a nagyvilágban. Az idei Startup Safari konferencián vállalatvezetŇĎk, startupok, befektetŇĎk készítettek látleletet a hazai startup ökoszisztémáról.

A régiónk minden országa több startup unikornist – vagyis olyan induló vállalkozást, amelynek értéke meghaladja az egy milliárd dollárt – tudott felmutatni az elmúlt években, Magyarországról egy startup, a SEON került ennek az értékelésnek a közelébe. Többek között, ez is elhangzott az április végén, kiemelkedŇĎ érdeklŇĎdés mellett megtartott Startup Safari konferencián, a hazai startup világ legnagyobb seregszemléjén.

 

Az elŇĎadók és a panelbeszélgetések résztvevŇĎi egyfelŇĎl számba vették az elmúlt évek sikertörténeteit, másfelŇĎl igyekeztek választ adni arra is, hogy miért nem tudott a hazai startup szcéna több, a nemzetközi színtéren is kiemelkedŇĎ teljesítményt elérŇĎ vállalkozást felmutatni az elmúlt években. A régiónk ugyanis nagyot ment az elmúlt idŇĎszakban: 2015-ben még csak 6 unikornis emelkedett ki innen, ma már 37 ilyen cég van Közép-Kelet-Európában.

 

A „Hypergrowth by Microsoft” témakörben megszólaló elŇĎdók közül Myladie Stoumbou, a Microsoft kelet-közép-európai partnerkapcsolatokért felelŇĎs vezetŇĎje azt emelte ki, hogy mind az olyan nagyvállalatok, mint a Microsoft, mind pedig a startupok nyerhetnek azzal, ha együttmŇĪködnek egymással.

 

 

„Az elmúlt évek gazdasági krízisei azt mutatták meg, hogy azok a vállalkozások az igazán életképesek, amelyek egy nagyobb ökoszisztéma védŇĎernyŇĎje alatt, annak részeként tevékenykednek és a kutatás-fejlesztésre fordított kiadásaikat még válság idején sem fogják vissza” – mondta el a Microsoft Görögországból, online bejelentkezŇĎ regionális vezetŇĎje. Myladie Stoumbou szerint a startupok azért választják egyre nagyobb számban a nagyvállalatokkal való együttmŇĪködés különbözŇĎ formáit, mert ez növeli a versenyképességüket, pénzügyi forrásokhoz és új piacokhoz juttatja ŇĎket, ez pedig jelentŇĎsen mérsékli a kockázataikat, amelyeket így megoszthatnak egy stabil lábakon álló multival. Az ilyen partnerségre hozta fel jó példaként a szakember a Pfizer és a Biontech együttmŇĪködését a vakcinafejlesztésben.

 

Szabó Péter, a Microsoft partnerfejlesztési igazgatója Weiszbart Zsolttal, a Day One Capital, kockázatitŇĎke befektetŇĎ munkatársával és Jared Schrieber befektetŇĎ- startuperrel, az InfoScout alapítójával és vezetŇĎjével vitatta meg a hazai startup világ aktuális kihívásait. Ňź többek között arra mutatott rá, hogy azok a vállalkozások válhatnak jó eséllyel unikornissá, amelyek már az indulásukkor megkockáztatják a belépést a nemzetközi piacokra.

 

„A magyar startupok lelkesek, ambiciózusak, tele vannak tudással és jó ötletekkel, még a befektetéseket keresŇĎ tŇĎke sem hiányzik a hazai piacról. Gyakran az ügyfélszerzésben, a piacra jutásban szembesülnek leküzdhetetlennek látszó kihívásokkal. Ezekhez nyújthat értékes segítséget nekik a világ egyik legnagyobb értékesítési csapatával és világszerte népszerŇĪ értékesítési platformjával rendelkezŇĎ Microsoft” – mondta el Szabó Péter a panelbeszélgetésen. A konferencián elhangzott: a Microsoft Marketplace havi aktív vásárlóinak száma tavaly elérte a 4 milliót. Több mint 90 ezer felhŇĎalapú megoldásokat kínáló szolgáltató van jelen ezen az értékesítési platformon, ahol jelenleg több mint 30 ezer applikáció és szolgáltatás érhetŇĎ el.

 

Jared Schrieber szerint az ambiciózus célkitŇĪzések fontosak, de ezeknek mindig a valóság talaján kell maradniuk. „Sokszor irreális tervekkel találkozom a magyar startupok vezetŇĎivel beszélgetve. Ahhoz, hogy jó benyomást keltsenek a befektetŇĎkben, a startupoknak átlátható, megalapozott pénzügyi tervekkel kell rendelkezniük” – mondta el a szakember. Hozzátette: Magyarországon a startupoknak meg kell birkózniuk a bürokráciával is, amely mind a vállalkozásalapítást, mind a hitelezést megnehezíti. Szerinte, ezeket a problémákat mihamarabb orvosolni kell.

 

Az április 28-29-én, immár hatodik alkalommal megrendezett Startup Safari a hazai startup ökoszisztéma legnagyobb eseménye, ahol a vállalkozások, nagyvállalatok és befektetŇĎk képviselŇĎi adnak betekintést a hazai és nemzetközi startup világ berkeibe. Az érdeklŇĎdŇĎk online és budapesti helyszíneken zajló elŇĎadásokon, beszélgetéseken, interaktív programokon és workshopokon vehettek részt. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció