Sikeres tehets√©ggondoz√≥ verseny a mŇĪszaki k√∂z√©piskol√°kban

Idén, az elmúlt évek után, már kilencedik alkalommal rendezték meg a középiskolák számára kiírt országos Solid Edge és EDGECAM versenyt, amely a számítógép által támogatott tervezést és gyártást tanuló diákok tehetségfelmérŇĎje. Idén is több tucat pályamŇĪvel neveztek a diákok, hogy a legjobbak bekerüljenek az országos döntŇĎbe.

Az Enterprise Group, mint a hazai CAD/CAM/CAE/PLM piac meghatározó szereplŇĎje társadalmi felelŇĎsségének tartja, hogy az általa forgalmazott és támogatott ipari alkalmazások a gépészeti oktatással foglalkozó intézmények számára is elérhetŇĎek legyen. Ez a nagyszabású szakmai terv 2020-ban egy komplex programmá nŇĎtte ki magát, amelynek egyik alappilére a diákok versenyeztetése.  A nappali tagozaton tanuló hallgatók számára a számítógéppel támogatott tervezés (CAD) és a számítógéppel támogatott megmunkálás (CAM) területein szerzett tudás megmérettetésére van lehetŇĎség a verseny keretein belül.

 

„Fontosnak tartottuk egy olyan átfogó egyuŐąttmŇĪködési rendszer kialakítását, amely az oktatási intézményekben tanuló diákok és oktatóik számára nyújt szakmai elŇĎnyöket. A szervezett egyedi képzések, elŇĎadások és gyakorlati lehetŇĎségek mellett a megfelelŇĎ szoftverinfrastruktúra is elérhetŇĎvé válik az iskolák számára. Tapasztalataink alapján az oktatási intézmények olyan megoldásokat keresnek, amelyek magyar nyelvŇĪek, könnyen tanulhatók és az iparban széleskörŇĪen elterjedtek. Az Enterprise Group Oktatási Mentor programja keretében elérhetŇĎk mind az eszközök és a szakismeret is, ennek eredményeként a CAD-CAM tudás megszerzése, illetve folyamatos bŇĎvítése biztosítottá válhat” – mondta el SzŇĪcs Imre, az Enterprise Group PLM ügyféltámogatási vezetŇĎje és a szakmai program vezetŇĎje.

 

 

Az esemény elismerését tükrözi, hogy a 2012 óta évente rendezett megmérettetésen nemcsak a hazai intézmények diákjai, hanem a határon túli (Románia, Szerbia, Szlovákia) magyarajkú hallgatók is indulnak és napjainkig közel 300 pályamŇĪ került nevezésre. Idén is több tucat pályázat érkezett a selejtezŇĎre, amelyek közül a két elsŇĎ díjat Balog Kornél – a magyarkanizsai Beszédes József MezŇĎgazdasági és MŇĪszaki Iskolaközpont, valamint Király Kornél – gyŇĎri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium tanulói nyerték el az online megrendezett országos döntŇĎben.

 

Az eredményhirdetésen résztvevŇĎ felkészítŇĎ pedagógusok közül Tihanyi György, a gyŇĎri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium tanára az alábbiakat emelte ki: „Szeretném megköszönni a szervezŇĎknek, hogy már másodszor a kialakult vírushelyzet ellenére is megszerveztétek az eseményt, energiát és idŇĎt nem sajnáltak, hogy ilyen színvonalas verseny jöhessen létre ismét. Azt gondolom, hogy nagyon jó alkalom a verseny arra, hogy megnézzük, hol tartunk és mi az, amiben még elŇĎre kell lépnünk. Minden egyes alkalommal rengeteget tanulunk mi is.”

 

A verseny többi díjazottja megtalálható az esemény weboldalán: https://enterprisegroup.hu/hirek/tehetseggondozas-a-ix-orszagos-solid-edge-es-edgecam-verseny-kereteben

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció