Több mint félmillióval kevesebb gépet kezelt tavaly a HungaroControl

Közel hatvan százalékkal esett vissza a HungaroControl légi navigációs szakemberei által kezelt repülŇĎgépforgalom 2020-ban, a koronavírus-járvány következtében. A jelenleg elérhetŇĎ optimistább elŇĎrejelzések szerint legkorábban három év múlva térhet vissza a hazai légi közlekedés a 2019-es szintre.  

Sosem látott visszaesést hozott a koronavírus-járvány a légi közlekedési iparágban. Az elmúlt évben bevezetett korlátozások, valamint az utazási szokások változása miatt a magyar légiforgalmi szolgálat által felügyelt gépmozgások – tehát a hazai és a koszovói átrepülŇĎ gépek, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi RepülŇĎtérre érkezŇĎ, illetve onnan induló járatok, valamint a nem ellenŇĎrzött légtérben közlekedŇĎ kisgépek – száma 2020-ban alig haladta meg a 420 ezret. Ezzel pedig jelentŇĎsen elmaradt a 2019-es évtŇĎl, amikor több mint egymillió repülŇĎgép biztonságos közlekedését szavatolták a magyar irányítók.

 

Magyarország átrepülŇĎ forgalma a 2019-es rekordévhez képest tavaly közel 57 százalékkal mérséklŇĎdött, ezáltal 430 ezerrel kevesebb gép haladt át hazánk felett. A Koszovó feletti magas légtér gépmozgásainak éves csökkenése is meghaladta az 55 százalékot – itt 50 ezer járat biztonságos közlekedését segítették a HungaroControl szakemberei. A Liszt Ferenc Nemzetközi RepülŇĎtér le- és felszálló forgalma pedig ennél is nagyobb mértékben, több mint 61 százalékkal esett vissza. 2020-ban volt olyan nap, amikor a korábbi években tapasztalt háromszáz járat helyett csupán tizenkilenc fordult meg a légikikötŇĎben. A járványhelyzet a kisgépes repülésekre – az úgynevezett nem ellenŇĎrzött légtér forgalmára – hatott a legkevésbé: ott 23 százalékos csökkenést regisztrált a hazai légi navigációs társaság.

 

Az Eurocontrol legkedvezŇĎbb elŇĎrejelzése szerint a légi forgalom legkorábban 2024-re állhat vissza a 2019-es szintre. Ebben az esetben a HungaroControl az idén a 2019-es gépmozgások 50-60 százalékával számolhat. 

 

A légi közlekedés biztonságának fenntartása a járványhelyzet okozta forgalomcsökkenés ellenére is alapvetŇĎ fontosságú. A HungaroControl ennek megfelelŇĎen a jövŇĎben is mindent megtesz azért, hogy a legmagasabb színvonalon és a legkorszerŇĪbb megoldásokkal garantálja a biztonságos repülést és földet érést. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció