√ČletmŇĪd√≠jat kapott dr. Zsak√≥ L√°szl√≥, a Neumann T√°rsas√°g Tehets√©ggondoz√°si Szakoszt√°ly√°nak eln√∂ke

A Nemzeti TehetségsegítŇĎ Tanács a fiatal tehetségek felkarolásában sok éven át végzett önzetlen és igen eredményes tevékenységének elismeréseként a Tehetségek Szolgálatáért ÉletmŇĪdíj-ban részesítette dr. Zsakó Lászlót, a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának elnökét.

dr. Zsakó László az ELTE Informatika Karán mŇĪködŇĎ  Média- és Oktatásinformatikai Tanszék tanszékvezetŇĎ egyetemi docense,  a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetŇĎje. Az egyetemen Zsakó László vezetése alatt alapították  meg az informatikatanári szakot, így a napjainkban tanító informatikatanárok többsége tŇĎle sajátította el a programozás oktatásának alapjait.

 

Nem véletlen, hogy a Nemzeti TehetségsegítŇĎ Tanács  2020. március 28-án dr. Zsakó Lászlónak ítélte oda a Tehetségek szolgálatért életmŇĪdíjat a fiatal  tehetségek felkarolásában végzett önzetlen, igen eredményes, sokéves  áldozatos munkájának elismeréseként. 

 

“Ahogy az a kitüntetés indoklásában is szerepel, dr. Zsakó László a magyarországi informatikai tehetséggondozás ikonikus alakja, hiszen 1985-ben ŇĎ szervezte meg az egyik elsŇĎ, iskolásoknak szóló programozási versenyt, és az elmúlt három és fél évtizedben is elkötelezett szervezŇĎje egyebek mellett a Nemes Tihamér Informatikai Tanulmányi Verseny programozási kategóriájának. Ňź alakította ki a Neumann Társaság tehetséggondozó szakköreinek programját, és évtizedek óta részt vesz a közép-európai és nemzetközi informatikai diákolimpiákon (a CEOI-n és az IOI-n) induló diákok felkészítésében. Vezetése alatt a magyar diákok több mint százötven érmet szereztek meg a diákolimpiákon” - mondta el dr. Beck György, a Neumann Társaság elnöke Zsakó László életmŇĪdíja kapcsán.

 

Az ELTE IK Informatikai Doktori Iskolája Szakmódszertani Programjának vezetŇĎjeként Zsakó László elkötelezetten dolgozik az informatika tanításával kapcsolatos és az informatika más tantárgyakban való felhasználásával kapcsolatos kutatásokban is. 68  szak- és tankönyv, mintegy 200 szakmai cikk és konferencia elŇĎadás szerzŇĎje, tagja az ELTE pedagógusképzési,  tanárképzési és tanár-továbbképzési tanácsainak, és az MTA Köztestületének. Több hazai és nemzetközi konferencia programbizottságának vagy szervezŇĎbizottságának elnöke, illetve tagja. Korábbi elismerései: Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, a Neumann Társaság Tarján-díja, a nemzetközi diákolimpiai bizottság kitüntetése az informatikai diákolimpiai mozgalomban végzett 20 éves tevékenységért, az ELTE TTK, illetve az ELTE IK kiváló oktatója, továbbá 14-szer miniszterelnöki elismerŇĎ oklevél a tehetséggondozásban végzett munkáért. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció