Chatbotban száguldó cégadatok magyar fiatalok jóvoltából

Egy fiatal magyar startup tízszeresre gyorsította a céginformációs lekérdezés menetét. A Messenger Céginfóval 0,3 másodperc alatt kaphatjuk meg a legfontosabb cégadatokat, beleértve azt is, hogy a keresett cég ellen folyik-e eljárás. Az új fejlesztés nagyban megkönnyítheti a vállalkozások életét, hiszen általa a legfontosabb, biztonságos szerzŇĎdéskötéshez szükséges információk fénysebességgel jelennek meg a pénzügyesek és cégvezetŇĎk chatablakaiban.

Nem csak a cégek, de az egyéni vállalkozók és civil szervezetek adatai is elérhetŇĎk a CégjelzŇĎ fejlesztésében, ahogyan a cég rendelkezik az elmúlt 5 év teljes eredmény- és mérlegkimutatási adataival is. Emellett persze az alapadatok, azaz a székhely, az adószám, az e-mail cím, az árbevétel és a létszám is egy gombnyomásra megjelenik a Messengerben. 

 

Az adatok folyamatos aktualizálására sokszor nem fordítanak elegendŇĎ figyelmet a cégek, pedig jelentŇĎsen csökkenthetik vele a szerzŇĎdéskötéssel járó rizikót. A CégjelzŇĎ arra buzdít, hogy meglevŇĎ partnereink adatait is idŇĎrŇĎl-idŇĎre átnézzünk, mert könnyen lehet, hogy már új szereplŇĎ jogosult az aláírásra, vagy más székhellyel rendelkezik az adott vállalkozás. Ha ezek az adatok nem pontosak, akkor akár érvénytelen szerzŇĎdés is születhet és kifizetésektŇĎl eshetnek el a felek. 

 

 

A csapat a kezdetektŇĎl arra fókuszál, hogy a legfrissebb innovációkat becsatornázza a piacra és ne csak naprakész adatokkal dolgozzon, hanem a legújabb eszközökben rejlŇĎ lehetŇĎségeket is kiaknázza.

 

„2017-ben indult útjára a startupunk, aminek a stratégiája, hogy a beépíthetŇĎ szolgáltatásokra fókuszálunk. Ez azt jelenti, hogy egy adott szoftver használata közben – legyen az például egy számlázóprogram vagy egy CRM rendszer – elérhetŇĎ a CégjelzŇĎ. Az elmúlt másfél év alatt huszonöt ilyen szoftverfejlesztŇĎ partnerrel sikerült megállapodnunk, így náluk már viszontláthatják a felhasználók a szolgáltatásunkat” – mondta el Farkas DezsŇĎ alapító. 

 

Az alkalmazást létrehozó, fiatalok alapította startup idén az online marketingkommunikációs szakma legrangosabb hazai eseményén, Az Év Honlapja pályázatán elnyerte a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat Az Év Technológiai megoldása díját is. 

 

A CégjelzŇĎ az edukációban is kiveszi a részét. Az idén útjára indított e-mailsorozatukban 5 meglepŇĎ történettel mesélik el szórakoztató, laikusok számára is érthetŇĎ formában, mire kell figyelniük az ügyvezetŇĎknek és a pénzügyeseknek a mindennapi munka során. Ez különösen az újonnan alakult kisvállalkozásoknak adhat mankót, akik ritkán engedhetik meg maguknak egy jogász állandó közremŇĪködését. Ilyen cégbŇĎl pedig jelenleg bŇĎven akad a piacon: tavaly összesen több, mint 27 ezer vállalkozás lépett piacra.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció