A MOL is az EIT Digital tagjai között

A MOL-csoport együttmŇĪködési megállapodást írt alá az EIT Digitallel, a kétszázötvennél is több tagot tömörítŇĎ, a digitális innovációt ösztönzŇĎ, páneurópai szervezettel, amely épp a napokban hirdette meg éves brüsszeli rendezvényét.

Az EIT Digital az Európai Parlament által létrehozott Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) szerzŇĎdött partnere. Közel egy évtizede mŇĪködik együtt partnereivel sikeres üzleti termékek és szolgáltatások létrehozása érdekében technológiai fejlesztések révén. Belépésével a MOL olyan nagyvállalatokhoz csatlakozott mint a Telefónica és a Bosch, illetve Magyarországon az OTP Bank és a Magyar Telekom. A szervezetnek kilenc európai országban és a Szilícium-völgyben vannak irodái, a budapesti az egyetlen a közép-kelet-európai régióban.

 

Gulyás László, az EIT Digital Hungary ügyvezetŇĎ igazgatója hangsúlyozta, hogy a MOL taggá válásával a budapesti csomópont 2019-ban már 20 fölötti tagot számlál, beleértve a külsŇĎ partnereket Szlovéniában, Horvátországban és Bulgáriában. A MOL megjelenésétŇĎl többek között az új közlekedési megoldások, az autómegosztás területén várnak innovatív ötleteket, de a régióban komoly szereplŇĎként, a napi 1 millió ügyfelet kiszolgáló cégre az ipar digitális megújulásában is kiemelt szerep várhat.

 

„A MOL-csoport 2030 stratégiájában megfogalmazott célkitŇĪzéshez, miszerint a MOL a jövŇĎben sokkal nagyobb fókuszt helyez a mobilitásra, és az úton lévŇĎk elsŇĎ számú választásává kíván válni, elengedhetetlen, hogy nyissunk az új innovatív technológiák irányába” – fogalmazott Winkler Zsolt, a MOL-csoport Open Innovation Hub-jának vezetŇĎje. „A MOL-csoport stratégiai partnerséget kötött korábban az InnoEnergy-vel és az Urban Mobility-vel is, ezekkel az együttmŇĪködésekkel, valamint az EIT Digitalhez való csatlakozásunkkal vállalatunk jó úton halad abban, hogy az európai innovációs ökoszisztéma megkerülhetetlen szereplŇĎjévé váljon.”

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció