Az oktatás digitális átalakításába is besegít a Huawei

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és az információs és telekommunikációs technológiák egyik vezetŇĎ globális szállítója, a Huawei Technologies regionális elnöke, James Li együttmŇĪködési megállapodást írt alá 2018. november 6-án, Sanghajban.

A magyar tárcavezetŇĎ Orbán Viktor miniszterelnök kíséretében utazott Kínába, hogy részt vegyen az elsŇĎ Kínai Nemzetközi Import Expón (CIIE) november 5-10. között. 

 

A szándéknyilatkozat értelmében a Huawei a következŇĎ években tovább segíti a szélessávú internet kiépítését Magyarországon annak érdekében, hogy a tervezett ütemezésben megvalósulhasson az a kormányzati cél, miszerint 2025-ig a magyar háztartások 90 százalékában elérhetŇĎnek kell lennie a 100 Mbit/sec letöltési sebességŇĪ világháló-hozzáférésnek. 

 

A vállalat a megállapodás szerint a világ egyik vezetŇĎ mobilhálózati gyártójaként és a hazai 5G Koalíció alapító tagjaként, az 5G-n mŇĪködŇĎ adatközpontok, adattárolók, az ún. Dolgok Internetéhez szükséges infrastruktúra kiépítését, korai kereskedelmi alkalmazásait is elŇĎremozdítja majd Magyarországon.  

 

 

Palkovics László az aláírást követŇĎen elmondta: A mielŇĎbbi hazai 5G kiépítésében számítunk a Huaweire. A vállalat a fenntarthatóságot szem elŇĎtt tartó okosváros megoldásaival a környezetvédelemben és az életkörülmények javításában is segíteni kívánja Magyarországot, például az intelligens közlekedési rendszerek bevezetésének támogatásával. A minisztérium és a cég együttmŇĪködik továbbá a Digitális Jólét Program céljainak megvalósításában és az oktatás digitális átalakításában is. A miniszter az aláírási ceremónián örömét fejezte ki, hogy a közelmúltban a Huawei is csatlakozott a nemrég általa életre hívott Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció