Overwatch játékosoknak segít az Omnicoach

Bemutatták a világ elsŇĎ, mesterséges intelligencia alapú gamer coaching rendszerét, ami hatékony segítséget nyújt az amatŇĎr e-sportolóknak és a teljesítményüket javítani kívánó gamereknek a fejlŇĎdésben. 

Az egyelŇĎre kizárólag az Overwatch játékra optimalizált Omnicoach nemcsak statisztikákkal, hanem tippekkel és gyakorló feladatokkal is támogatja a felhasználókat. A magyar Omnicoach startup által kifejlesztett szoftveres megoldás nemzetközi értékesítése decemberben indul, és a személyi trénerek díjának töredékébe kerül majd. A november 8-án induló különleges akcióban azonban 100 gamer már élesben is kipróbálhatja a rendszert. 

Az e-sport közösség Magyarországon hozzávetŇĎlegesen 200 ezer, globális szinten pedig több millió profi játékost számlál, létszámuk évrŇĎl évre növekszik. Ahhoz viszont, hogy valaki életvitelszerŇĪen, mindennapi kereseti forrásként ŇĪzhesse korábbi hobbiját, komoly eltökéltségre, és anyagi ráfordításra van szükség. Tévhit azonban, hogy egy profi játékos csak a hardveres ellátottságtól függ. A legtöbb játék ugyanis gyors döntéshozatalt, stratégiai látásmódot és persze ügyességet igényel. Ezek viszont az e-sport azon aspektusai, amelyeket a leginkább profi személyi trénertŇĎl lehet elsajátítani. A legjobb edzŇĎk azonban igen sokba kerülnek, így azok számára, aki valamilyen szövetségen kívül edzenek, gyakorlatilag megfizethetetlenek. Sokan ezért inkább a statisztikai szoftverekre hagyatkoznak, amelyekbŇĎl viszont jellemzŇĎen csak a szakavatott szemek tudják kiolvasni a játék során elkövetetett melléfogásokat.

Mindez azonban most gyorsan megváltozhat. Az Omnicoach szoftver, amit egy magyar startup csapat fejlesztett ki, új távlatokat nyithat ugyanis az amatŇĎr e-sport területén, ami az edzŇĎk gyakorlati szemléletét a statisztikai szoftverek matematikai pontosságával kombinálja. „Overwatch játékmenetek százait tanulmányoztuk, hogy kidolgozhassuk egyedülálló coaching programunkat, ami a szoftveres megoldások között egyedülálló módon, a gamerek személyes fejlŇĎdését helyezi elŇĎtérbe” – mondja Alienteavend, az Omnicoach vezetŇĎ Overwatch edzŇĎje. „A mesterséges intelligencia segítségével egy olyan összetett motort dolgoztunk ki, ami a hagyományos statisztikai kimutatások és általános tippek mellett aktívan támogatja a játékos fejlŇĎdését.”

Az Omnicoach ugyanis nem más, mint egy mesterséges intelligencia-alapú személyi coach, ami a játékmenet során rögzített videók elemzése révén fejleszti a játékost. A rendszer a hagyományos statisztikák mellett tippeket, sŇĎt, gyakorló feladatokat is ad, így kontextusba helyezi a játékos teljesítményét, és hatékonyan segíti a hibák megértését. Az Omnicoach ezzel a globális Overwatch e-sport egyik legkönnyebben hozzáférhetŇĎ, megfizethetŇĎ támogató háttere lehet bármely szintŇĪ játékosnak.  

A rendszer által készített komplex javaslatcsomag (statisztikák, tippek és gyakorlófeladatok összessége) megbízhatóságát az Omnicoachban mŇĪködŇĎ kétpilléres elemzési környezet biztosítja: a szoftver a hagyományos képelemzést tanulással kombinálja, ezért sosem látott részletességgel képes személyre szóló javaslatokat adni. A szoftver demo oldalán bárki megismerheti a rendszer elŇĎnyeit. 

„A rendszer fejlesztése során kiemelt szempont volt, hogy egy valóban megfizethetŇĎ megoldást dolgozzunk ki, ami azoknak is elérhetŇĎ, akik csak hobbi- vagy haladó játékosok, de szeretnének jobban teljesíteni” – tette hozzá IronDan, az Omnicoach egyik alapítója. „Az elmúlt hónapokban sokszáz tesztet és számos finomhangolást végeztünk, hogy a játékosok átlátható, könnyen kezelhetŇĎ felületet kapjanak. A jövŇĎben pedig szeretnénk további játékokra is optimalizálni a rendszert.”

Az Omnicoach különleges, elsŇĎ 100 játékosnak szóló ajánlata november 8-án indul, amelynek keretében a mindössze 4,79 dolláros (kb. 1360 forint) kezdŇĎ csomagajánlatban most 3 teljes játékmenet elemzését kaphatják meg az Overwatch játékosok, 30 napos pénzvisszafizetési garanciával. Az ajánlat részleteirŇĎl az érdeklŇĎdŇĎk feliratkozást követŇĎen hírlevélben értesülhetnek, a felület demo videóját pedig megtekinthetik a www.omnicoach.gg weboldalon.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció