A Microsoft a Millen√°ris Startup Campusban

A Millenáris Startup Campus és a hazai technológiai startupok támogatójaként a Microsoft állandó bázissal lesz jelen a startupok új fŇĎvárosi fellegvárában. A technológiai óriás kéthetente „fogadóórákon” (Office Hours), havi rendszerességgel pedig kimondottan üzleti fókuszú B2B Sales & Growth Meetupokkal várja az érdeklŇĎdŇĎket Budapesten, a Millenáris D épületében.

 

Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb közösségi irodájának „béta” nyitóbulija zajlott szeptember 12-én, az eseménynek a Microsoft volt a fŇĎszponzora. Több mint kétszázan voltak kíváncsiak a megnyitón a kiváló résztvevŇĎkkel teleszórt panelbeszélgetésekre, majd az élŇĎzenés mŇĪsorra.

 Az IVSZ (Szövetség a digitális gazdaságért) és a Millenáris Nonprofit Kft. irányítása alatt létrehozott tér fontos szerepre törekszik a hazai startup világ építésében: bérlŇĎkkel, pezsgŇĎ élettel, programokkal és rendezvényekkel kívánja megtölteni a közösségi irodát.
 
„Tudjuk, mennyire nehéz feladat egy jó ötlet mellé a megfelelŇĎ befektetŇĎ megtalálása. Ugyanakkor nem elég a sikerhez. Azok a startupok, akik a Microsoft partnereiként képzelik el a piacra lépési stratégiájukat, a következŇĎ években a technológia és az értékesítés terén egyaránt személyre szabott támogatást kapnak tŇĎlünk” – jelentette be a Millenáris Startup Campus Beta Launch Party-n Csanak Gabriella, a Microsoft Magyarország marketing- és operatív igazgatója.
 
 
A Microsoft új startup programja elsŇĎsorban az üzleti alkalmazásokat fejlesztŇĎ startupokra koncentrál, úgy, hogy saját értékesítési hálózatát és tapasztalatait, viszonteladói és kapcsolati hálóját bocsátja a rendelkezésükre. Piacra lépés, értékesítés, növekedés, ezek azok a területek, ahol a Microsoft a technológiai konzultáción túl az un. Office Hours –okon mostantól segíteni tud. A Millenáris Startup Campusba kihelyezett „fogadóóráin” a microsoftos kollégák mellett külsŇĎ szakértŇĎkhöz, pénzügyekben, jogi területen jártas szakemberekhez, valamint az üzletfejlesztést segítŇĎ és kommunikációs  trénerekhez is lehet majd kéthetente konzultációra jelentkezni.
 
Sok startup vagy szoftverfejlesztŇĎ cég eljut oda, hogy közepes- vagy nagyvállalatnak értékesítse termékét, azonban valamiért mégsem ütik nyélbe az üzletet. A problémára egy hiánypótló eseménysorozat, az MSC és a  Microsoft által közösen szervezett B2B Sales & Growth Meetupok adnak remélhetŇĎleg megoldást, a startupperek havonta vehetnek majd részt, és ezek alkalmával célirányos értékesítési, cégnövekedés-fókuszú elŇĎadásokon hallgathatják meg a már a piacon sikeresen bizonyított cégek javaslatait. A rendezvénysorozatot Nigel Stevens, san franciscoi SEO expert, az Organic Growth alapítója indítja be szeptember 27-én.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció